
A nap méltó alkalom volt a pedagógusi munka elismerésére. A polgármester Kónyáné Tömpe Líviának adott át emléklapot a nagy szakmai tudással és elkötelezettséggel végzett oktató- nevelőmunkáért. Az igazgatónő, pedig amellett, hogy az egész kollektíva tevékenységét méltatta, kitüntető címeket adott át.
Így Borosán Tibort főtanácsossá nevezte ki, valamint Báthory-plakettben részesítette Hadászi Ágnes, Berta Beatrix és Papp Miklós tanárokat. Keményné Nagy Erika főtanácsos, pedig a Magyar Nemzeti Gasztoronómiai Diákszekció szervezéséért kapott elismerést.

Az ünnep része volt egy névadó is. A taniroda egykori kolléga, Bein György nevét vette fel ünnepélyes keretek között. Megrázó élményt nyújtott az úgynevezett osztályterem - színház első magyar adaptációja, Kai Hensel: Klamm háborúja című műve, mely a tanár - diák konfliktus bugyraiba vezetett.
E témára épült aztán Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosának előadása a szülői, gyermeki, pedagógusi jogok érvényesüléséről. Az ünnep során régi és mai tanárok találkoztak, ünnepeltek okkal. A vendégek között volt az iskola első főállású tanára és igazgatója Vincze Gyula is, akinek boldog mosolya igazolta a sok szép emléket. A szakmát jól és magas szinten, űző embereken fordul meg a haza sorsa, mondta többek között dr. Gyimesi Endre.

A Báthory, illetve 2003 óta a Páterdombi Szakképző Iskola 896 diákjával, akiket reggel a frissen sütött péksütemény illata kísért az órára, ezen az úton jár. Bár a válság nehézségei itt is érezhetők, tovább szövik a szakmai terveket. Így az idén cukrászműhelyt és tanéttermet kívánnak felszerelni. A névadó kapcsán, pedig nem kizárt, hogy lengyel kapcsolatokat is építenek.
(Zala-Lap, B. K.)